Oldalmenü
Naptár
Diavetítő

Az Iskolai Vöröskereszt  Bende Magdolna szervezésével kezdte tevékenységét. 1959-ben vette át a vöröskereszt irányítását Kustos Lászlóné. Közel 3 évtized munkával kialakította a hagyományokat. Lelkes és sokrétű tevékenységgel igyekezett méltó elismerést szerezni a mozgalomnak. Több, mint kétszáz diák alapozta meg élethivatását a délutáni foglalkozásokon, aki egészségügyi pályára ment. Munkáját áthatotta az emberi humanitás, amit legszebben Bálint László 8. osztályos tanuló fogalmazott meg: Nem az a fontos, hogy elsők legyünk a versenyen, hanem az, hogy tudjunk segíteni másokon. A megyei fordulóig gyakran eljutottak, de országos eredményeik nem voltak. Munkában a tömegnevelést tartotta elsődleges szempontnak ahol nagyobb számban voltak a gyenge tanulók. Így  jutottak sikerélményhez. A munkához széles körű támogatást kapott a város egészségügyi dolgozóitól. 1959-ben Dr. Zsirai Ferenc patronálta csapatukat. Később is több alkalommal meghívták, amikor a családi életre nevelés keretében tartott szakszerű előadást a 8. osztályos tanulóknak. Az elsősegélynyújtó tanfolyamokon mindig számíthatott Ágoston Lajos és Kismárton József mentőállomás vezetők szakmai tanácsaikra. Szoros kapcsolatot tartott Dr. Sáry Gyuláné főorvosnővel, a vértranszfúziós állomás vezetőjével, aki a véradás jelentőségéről tartott rendszeres ismertetést a diákoknak. A gyógyszerfogyasztás szabályairól Dr. Rédiger Béla gyógyszertár vezető több alkalommal tartott előadást a tanulóknak. Rendszeresen segített a mentőládák szakszerű feltöltésében. Csécs Margit gyógyszerész, iskolánk volt tanulója, fiatalos lendülettel, meggyőzően tolmácsolta a tanulóknak, hogy a káros szenvedélyek milyen hatással vannak a fejlődő szervezetre. A Fogászati hónap alkalmából, Dr. Vay Éva, Dr. Bölcsházy András és Dr. Bölcsházy Andrásné szakorvosok tartottak előadást a szülőknek és a gyermekeknek a helyes fogápolásról és életmódról. Később úgy alakult, hogy a tanulók fogászati szűrővizsgálata nem a fogászati hónapra esett. A vizsgálat előtt Dr. Pethő Éva fogorvosnő minden osztállyal elbeszélgetett néhány percig, hogyan óvják fogaikat a káros hatásoktól. Készséges segítő Boros Elemérné volt, a Városi Vöröskereszt titkára, aki évek óta figyelemmel kísérte a csecsemő-ápoló tanfolyamon végzett munkát. A kapcsolat 1973-ban kezdődött, amikor először indították az iskolában a csecsemőápoló tanfolyamot. Boros Elemérné akkor a kórház szülészeti osztályán dolgozott. Rendszeresen elment a foglalkozásokra, ahol a tanulók bemutatták a tudásukat. Dr. Rövid Klára iskolaorvos, a volt tanítvány, megkülönböztetett szeretettel ment az iskolába. A tisztasági vizsgálatok alkalmával "összebeszéltek" kikkel van több probléma, kiket kell figyelmeztetni a fokozottabb tisztálkodásra, egészséges életmódra. A későbbiek során, ha kellett erre a figyelmeztetésre lehetett hivatkozni. Jól esett a szülők segítsége és elismerése is. Több édesanya köszönte meg, hogy ránevelték serdülő gyermekét az egészséges életmód kialakítására.

Mozgalmi tevékenység az iskolában

Eredmények

Környezetvédelem

Nemzetközi kapcsolat

Idősek segítése